Scanomed - Nukleráis medicina központok

Minden, amit az élelmiszer E-számokról tudni érdemes

 

Az egyik legellentmondásosabb élelmiszerekkel kapcsolatos téma az élelmiszeripari adalékanyagokkal, vagyis E-számokkal kapcsolatos. Bizonyos elemzések, mint például a Düsseldorfi Orvosi Egyetem gyermekklinikájának kutatása öt csoportba sorolja az adalékanyagokat.Ezek a semlegesek, gyanúsak, veszélyesek, egészségünkre károsak és rákkeltők. A hivatalosan is elfogadott besorolások azonban funkciójuk szerint különbözteti meg az egyes adalékanyagokat. Róluk írunk a későbbiekben részletesebben.

 

Miért van szükség az adalékanyagokra?

Minden nap számos olyan élelmiszert fogyasztunk, melyek adalékanyagokat tartalmaznak. Ezek közül egyesek veszélyesek, míg mások ártalmatlanok. Sajnos nagyon sok minden van ezeknek az E betűvel jelölt vegyszereknek a listáján, ám az igazság az, hogy sok esetben nehezen boldogulunk nélkülük. Ha nem lennének adalékanyagok, mindig csak aznapra vásárolnánk, kevés lenne a feldolgozott étel, egyes gyümölcsöket és zöldségeket pedig csak a szezonban fogyaszthatnánk. Az élelmiszeripari adalékanyagokat élelmiszereinkhez szándékosan adják azzal a céllal, hogy javítsák azok érzékszervi tulajdonságait, növeljék eltarthatóságukat, segítsenek megőrizni tápértéküket, és hogy feldolgozhatóságukat megkönnyítsék. Eredetileg számukra négy csoportot alakítottak ki (színezékek, tartósítószerek, antioxidánsok, állományjavítók), azonban az adalékanyagok száma az elmúlt évtizedek során igen megnőtt, így besorolásuk ma már mintegy huszonhat csoport alapján történik.

 

Az adalékanyagok története

Az élelmiszeripari adalékanyagokat az emberiség ősidők óta használja. Eleinte főként természetes anyagok alkalmazása volt jellemző (pl. só, cukor), azonban később a vegyipar kialakulásával és rohamos fejlődésével egyre több veszélytelennek gondolt anyag is használatba került. Az idők során a szigorú ellenőrzési- és a folyamatosan fejlődő vizsgálati rendszernek köszönhetően számos anyag használatát és felhasználási szintjét korlátozták. Az adalékanyagok azonosításának és jelölésük egyszerűsítésének céljából az 1960-as években az Európai Közösségben kidolgozták a mai napig használatban lévő E-szám-rendszert. Az a jelenség, hogy a termékek címkéjén egyre több „E” betűs szám van, az Európai Uniós tagságunk óta van Az E betű jelentése nem más, mint Európa. Az „E” betű után lévő számkódok az Európai Unió által egységesen felállított és engedélyezett élelmiszer-adalékanyagokat jelöli. Minden termék címkéjén kötelező ezeket az „E” betűs kódokat feltüntetni, mely megmutatja, hogy az adott termék milyen adalékanyagok hozzáadásával készült.

 

Az élelmiszeradalékok csoportosítása

Az Európai Közösség kezdetben négy élelmiszeradalék-csoportot állapított meg. A későbbiekben a lista egyre bővült, például az ízfokozók - E620-640 és E950-960 - családjával, melyek elnyomják az ízbeli hibákat.

  • Alapvető élelmiszeradalék-csoportok
    • Színezékek: E100-E199.
    • Tartósítószerek: E200-E299.
    • Antioxidánsok: E300-E399.
    • Emulgeálók, stabilizálók, sűrítők és zselésítők: E400-E499.
  • E 500-tól 949-ig: különböző adalékanyagok
    • Térfogatnövelő szerek
    • Szilárdító anyagok
    • Töltőanyagok
    • Ízfokozók
    • Komplexképző anyagok
    • Módosított keményítők
    • Hajtógáz
    • Habzásgátlók
    • Stabilizátorok
    • Hordozó anyagok
    • Szétválasztó szerek, csomósodást gátlók:
    • Bevonó szerek
  • E 950-től 1518-ig: édesítőszerek
  • Veszélyes élelmiszer-adalékok

Az E100-tól E521-ig nagyon sok adalékanyag van, ami veszélyes is lehet az egészségünkre nézve.

  • A legerősebb rákkeltők
    • A nitritek és nitrátok - E249-252

A pácolt húskészítmények állandó alkotói. Ezenkívül, jelentős mennyiségben fordulhatnak elő a primőr zöldségekben - salátában, spenótban, retekben - a nitrogéntartalmú műtrágyák helytelen alkalmazása miatt. Egészségünket súlyosan veszélyeztető vegyületcsoport, hiszen a vér károsításával annak oxigénszállító képességét csökkentik, valamint a belőlük képződő nitrózamin karcinogén felgyülemlik a szervezetben.

  • Kéndioxid és szulfitok - E220-228

Fő felhasználási területe a borászat és a világos színű zöldségek, gyümölcsök előtartósítása, a világos színű aszalványok gyártása. Előszeretettel alkalmazzák a háztartások és vállalkozók is a nem hőkezelt savanyúságok színének és állományának megőrzésére. Ez a vegyületcsoport már kis koncentrációban is károsítja a központi idegrendszert, és erős allergizáló hatása miatt fejfájást, allergiás, asztmás rohamokat idézhet elő.

  • Nátrium-glutamát - E621

A legismertebb ízfokozó. Kereskedelmi forgalmazása a fehérjében gazdag készételek és a gyorsétterem-hálózatok termékeinek elterjedésével nőtt hatalmas méretűre. Mellékhatásként depresszió, fejfájás, mellkasi fájdalmak, szapora szívverés jelentkezhet. Étvágynövelő hatása elhízáshoz vezethet.

  • Ciklamát – E952

Az édesítőszerként használt ciklamát nevű ételadalék kromoszómakárosodást okozhat. Nagyobb mennyiségben adagolva kísérleti patkányoknál hólyagrákot idézett elő, ezért számos országban betiltották, más országokban korlátozták használatát. Rendszeres fogyasztás mellett még bőrirritációt és hasmenést is okoz.

Sokan azt hiszik, hogy minden élelmiszerfesték káros. Valójában azonban léteznek természetes festékanyagok, mint a kurkuma, céklapor, spenótpor, amik teljesen veszélytelenek.

 

Milyen egyéb hatással lehetnek ránk az adalékanyagok?

Néhány adalékanyag allergiás reakciót válthat ki, különösen a tartósítószerek, a színanyagok és az ízfokozók.

Fejfájást, émelygést, asztmát, gyomor-bélrendszeri problémákat okozhat a kén-dioxid és a szulfit-kötések (E 220-228). Főleg a gyümölcskonzervek, kandírozott gyümölcsök, burgonyából előállított termékek, borok és szárított gyümölcsök készítésekor, a torma feldolgozása során alkalmazzák ezeket az adalékanyagokat.

A nátrium-nitrit (E 250) főként a felvágottakban található meg. Az allergiásoknak, az asztmában szenvedőknek és azoknak, akik hajlamosak a migrénre, óvatosnak kell lenniük ezzel az anyaggal.

 

Minden adalékanyag káros?

Többen megkérdőjelezik, hogy tényleg ártalmatlanok-e azok az adalékanyagok, amiket élelmiszereinkkel együtt nap, mint nap elfogyasztunk. A boltok, áruházak polcain alig találunk olyan terméket, amiben ne fordulna elő élelmiszeradalék. Régebben felröppent a pletyka, hogy minden „E” betűs szám árt az egészségnek. Ez azonban nem így van. Legtöbben tartanak az „E” számoktól, mert úgy hiszik, hogy azok csak és kizárólag mesterséges adalékanyagok. Egyes termékek csomagolására fel van tüntetve az, hogy „E számoktól mentes”, ami azonban megtévesztő lehet.

Minden termékben vannak „E” számmal jelölt adalékanyagok. De ezek nem csak mesterségesek adalékanyagok lehetnek, hanem természetesek is, melyek semmilyen veszéllyel nincsenek az egészségre, sőt, még a szervezetnek szüksége is van rá és jó hatással vannak az egészségre. Ilyen például az algából kivont sűrítő anyag és a ballasztanyagként alkalmazott szentjánoskenyérmag-liszt, ami csökkenti a koleszterinszintet. Az antioxidánsok pedig megakadályozzák a szabadgyökök képződését. Ide tartozik a C-vitamin, pontosabban az L-aszkorbinsav (E 300).

Törekedjünk, próbáljunk meg tisztán étkezni, amennyire csak tudunk, leginkább úgy tudunk védekezni a káros összetevők ellen, ha elolvassuk az összetevőket.

Vigyázzanak magukra és egészségükre!

  • Őrizzük meg energiánkat télen is!

    Bár a test és a lélek elkülönül, a kettő szorosan összekapcsolódik. A mentális problémák a testi egészségre is kihatnak, ami különösen télen lehet szembetűnő. Sokan küzdenek ilyenkor extrém fáradtsággal és nem sikerül visszanyerni vagy nem tudják, miként nyerhetnék vissza energiájukat.

  • Minden, amit az élelmiszer E-számokról tudni érdemes

    Az egyik legellentmondásosabb élelmiszerekkel kapcsolatos téma az élelmiszeripari adalékanyagokkal, vagyis E-számokkal kapcsolatos. Bizonyos elemzések, mint például a Düsseldorfi Orvosi Egyetem gyermekklinikájának kutatása öt csoportba sorolja az adalékanyagokat.

  • Mikor és mivel együtt szedjük a legfontosabb vitaminokat?

    A vitaminok fontossága senki számára nem kérdőjelezhető meg. A vitaminok és ásványi anyagok rendszeres pótlása elengedhetetlen a szervezetünk egészséges működéséhez. Azt viszont már kevesen tudják, melyik a nap legideálisabb szakasza a vitaminszedéshez.

  • Itt az ősz, elő a teákkal. A teák egészségügyi hatásai és típusai

    A világ már több mint 5000 éve ismeri a teázás élményét, mely a víz után a második legfogyasztottabb italnak számít. Ez a legősibb ital a világon mely alapvető szerepet tölt be a különböző kultúrákban szerte a világon.

 
diagnosztikaBetegségekvizsgálatkérés