Scanomed - Nukleráis medicina központok

A ScanoMed Kft. mindkét központjában a megfelelő óvintézkedések betartásával a PET-CT vizsgálatok továbbra is zavartalanul folynak.

A ScanoMed Kft. Debreceni Központjában ismét fogadjuk betegeinket általános izotóp és hibrid képalkotó vizsgálatokra.

Az ellátás biztonsága, és a járványveszély csökkentése érdekében szigorú vizsgálati protokollt, továbbá számos megelőző intézkedést vezettünk be pácienseink és dolgozóink egészségének védelmére:


  • Kérjük, az előjegyzett vizsgálati időpontokra ne korábban, hanem pontosan érkezzenek, és a vizsgálat után minél hamarabb hagyják el az egészségügyi intézményt.
  • Az inaktív várókban csak azok tartózkodhatnak, akiknek az időpontja 15-20 percen belüli, továbbá a betegszállítóval érkezők.
  • Kérjük, dolgozóink és a többi páciens megóvása érdekében kísérő nélkül érkezzen! A vizsgálatra érkező betegek – és csak azok – mellett, akik mozgásában, vagy egyéb okból indokoltan segítségre szorulnak, a vizsgálat időtartamára és a váróban tartózkodásra 1 fő kísérő lehet jelen. A további hozzátartozókat megkérjük, hogy a Klinikák területén kívül várakozzanak.
  • A betegvárókban biztosítjuk a várótermi zsúfoltság elkerülését, kérjük, a várakozás során a betegek minél távolabb próbáljanak egymástól elhelyezkedni.
  • A bejáratnál kézfertőtlenítőt helyeztünk el, amelynek használata – mindannyiunk érdekében – minden látogatónknak kötelező.
  • A maszk viselése kötelező a Klinika területén (és a vizsgálatok során is), így intézetünkben is.
  • A vizsgálat előtt testhőmérséklet-mérés történik, illetve tünetek alapján tájékozódunk potenciális fertőzöttségéről. Ha kollégánk fertőzésre gyanúsnak ítéli, a vizsgálat előtt koronavírus szűrővizsgálat eredményét kérheti Öntől.
  • Ha koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket (például láz, köhögés, légszomj stb.) tapasztalt magán vagy az Önnel egy háztartásban élő hozzátartozóján, illetve az elmúlt 14 napban külföldön járt vagy más okból felmerül a fertőzés gyanúja, kérjük, a lehető leghamarabb mondja le időpontfoglalását.
  • Az elkészült leletek személyes átvételi lehetősége, valamint a személyes vizsgálati időpontkérés továbbra is szünetel. A leleteket minden esetben postázzuk az Ön által megadott címre.


Az előjegyzett vizsgálatokon kívül kérjük a személyes megjelenés mellőzését! Intézetünkben telefon ügyelet működik, minden a vizsgálatokat érintő kérdéssel, orvosi konzultáció igényével keressék kollegáinkat. A telefonvonalak leterheltsége miatt, azonban kérjük, kérdéseiket lehetőleg az alábbi e-mailen fogalmazzák meg: info@scanomed.hu


Köszönjük megértését és együttműködését!

2020.05.07.

Június a piros gyümölcsök hónapja

 

Ha június, akkor bogyós gyümölcsök! A bogyós gyümölcsök isteni ízük mellett szuper antioxidáns-források, amik nem csak az egészség, de szépség megőrzésében is kiemelt fontossággal bírnak. Megvédik a szervezetet a káros szabadgyökök kialakulásától is, így nem csoda, hogy a nyár kedvenc gyümölcsei közé tartoznak.

 

De miért is olyan egészségesek a piros bogyós gyümölcsök?

 

  • Magas a rosttartalmuk

A bogyós gyümölcsök fogyasztásával biztosíthatjuk szervezetünk számára a sok rostot, így sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért.

 

  • Erősítik az immunrendszert

Minden gyümölcsben sok vitamin és ásványi anyag található, de a bogyós gyümölcsökre ez kiemelten igaz. A sötét, vörös színű növények ugyanis általában kiemelkedő vitaminkészlettel rendelkeznek.

 

  • Serkentik az agyműködést

Aki rendszeresen fogyaszt ezekből a gyümölcsökből, az a szellemi teljesítőképességét is nagyban növelheti.

 

  • Koleszterinszint csökkentők

Ha rendszeresen eszünk bogyós gyümölcsöket, akkor a koleszterintet is kordában tudjuk tartani, megelőzve ezzel sok más komoly betegséget.

 

  • Csökkenti a szívinfarktus kockázatát

A magas koleszterinszinttel összefüggésben állnak a szív- és érrendszeri megbetegedések, melyek megelőzésében szintén nagy szerepet játszhat a sok bogyós gyümölcs fogyasztása.

 

Melyek a legismertebb és legegészségesebb bogyós gyümölcsök?

 

  • Szeder

A szeder hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a rák megelőzéséhez. Jelentős mennyiségben tartalmaz rostokat, C-vitamint és vasat, továbbá kalciummal, valamint A-vitaminnal is ellát bennünket. Tele van mangánnal, K1-vitaminnal is. A vadon termő szederben kutatások szerint ötször annyi polifenol található, mint a termesztettben, így érdemes szedni, ha alkalmunk nyílik rá.

 

  • Cseresznye

A cseresznyének nem csak az íze finom, hanem nagyon egészséges is. A-, B1-, B2-, B6- és C-vitaminban gazdag, mindemellett ásványi anyagokban és nyomelemekben sem szűkölködik: folsav, foszfor, kalcium, kálium, nátrium, magnézium, kobalt és kiemelkedően nagy mennyiségű vas van benne. Rengeteg fajtája létezik, legjobb nyersen fogyasztani. A cseresznye nagy víztartalmú gyümölcs, kb. 80 százaléka víz, így a természetgyógyászat az egyik legjobb vesetisztító, vértisztító gyümölcsök között tartja számon. A cseresznyében lévő antociánok remek antioxidánsok, így megakadályozzák a szabad gyökök káros tevékenységét is. A cseresznye, bár sok rostot tartalmaz, zsír és kalória csak nyomokban bukkan fel benne, ráadásul tele van vízzel, így minden fogyókúra hatásos kiegészítője lehet.

 

  • Kék áfonya

Ennek a bogyós gyümölcsnek a fogyasztása a memóriánkra is jó hatással van, magas mennyiségben tartalmaz olyan vegyületeket, melyek segítenek, hogy ne szűküljenek be az artériák, és a vér zökkenőmentesen haladjon a szervezetben. Csökkenti a szívroham kockázatát. Antioxidánsokban gazdag, rostos zsírszegény bogyós gyümölcs az áfonya. Telített zsírsav nincs benne, és remek forrása a C-vitaminnak. Sok éven át a kutatók kevés figyelmet fordítottak erre a gyümölcsre a viszonylag alacsony C-vitamin-tartalma miatt. De miután a tudomány felfedezte az antioxidánsokat és a flavonoidokat, az áfonya egyre több figyelmet kapott. Kevés olyan étel van, amely ennyire egészséges lenne, mint a kék áfonya. Minden más gyümölcsnél vagy zöldségnél erősebb és hatékonyabb antioxidánsokat tartalmaz, így rengeteg betegség ellen véd. A kutatók szerint az áfonya antioxidáns védelme a szervezet vércukorszabályozó rendszerére is kedvező hatással van, és a gyümölcs rendszeres fogyasztása védi az emésztőrendszert (elsősorban a vastagbelet) a rák kialakulásának kockázatától.

 

  • Málna

A málna nagyon egészséges, C-vitaminban és vasban gazdag és még a szervezetünk számára elengedhetetlen mangán is található benne. Magyarországon őshonosnak számít, rengeteg C-vitamin mellett nagyon sok antioxidánst tartalmaz, így erősíti az immunrendszert és megelőzi a rákos megbetegedéseket. Kitűnő vértisztító, vérszegénység ellen is hatásos és csillapítja a lázat. Segít helyreállítani a megterhelt emésztőrendszert és a károsodott bélflórát. Emellett a málna is rostban gazdag, csupán fél csészényi adag 4 gramm rosttal lát el bennünket. A málna alacsony zsírtartalmú gyümölcs, mely polifenolban gazdag, így segít mérsékelni a szívinfarktus esélyét. A málnabokor levele a népi gyógyászatban fontos gyógynövénynek számít, tea főzetét cukorbajra, vese és húgyhólyagbántalmak és meghűlés ellen használják.

 

  • Vörös áfonya

Fanyar bogyós gyümölcs, mely nyaraláskor általában népszerű, ám egészségügyi előnyei miatt érdemes egész évben fogyasztani. Sok más előnye mellett a vörös áfonya növeli a HDL koleszterin szintjét szervezetünkben, és segít megelőzni a húgyúti fertőzések kialakulását.

 

  • Földieper

Június nagy kedvence a földieper, felhasználása is rendkívül sokoldalú, csinálhatunk süteményeket, lekvárt, limonádét, szörpöt, turmixot, pohárdesszerteket, fagylaltot belőle. Őrzi a szív egészségét és C-vitaminban is gazdag. Kiváló folsavforrás, amely feltehetően segít megvédeni a szívet. Az áfonyához hasonlóan olyan vegyületeket tartalmaz, melyek segítenek, hogy az artériák ne szűküljenek be, megakadályozva ezzel a plakkok képződését.

 

  • Piros ribizli

A ribizli kissé savanykás, fanyar ízű bogyós gyümölcs. Érdemes kihasználni a szezonját, és enni belőle jó sokat, hiszen nagyon magas az antioxidáns és C-vitamin tartalma. Létezik fekete és fehér változata is. A bogyós gyümölcsök közül a fekete ribizli C-vitamin-tartalma a legnagyobb, de friss fogyasztásra jellegzetesen erős íz- és zamatanyaga kevésbé teszi kedveltté. Azonban szörpnek és bornak feldolgozva sokak által kedvelt, immunerősítő védőital.

 

  • Meggy

A levében lévő antioxidánsok segítik megőrizni a vénák falának rugalmasságát, és ezáltal a visszérbetegségek elkerülését. Enyhítik az ízületi megbetegedés okozta fájdalmakat. A meggy természetes gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően enyhíti a testedzést követően kialakuló fájdalmat. A meggy ezen kívül vértisztító hatású is. Serkenti a máj- és vese működését. A savas meggy serkentően hat az emésztésre és a belek mozgására, ezért különösen ajánlatos emésztési problémák ellen. A savanykás gyümölcs A-vitamin-tartalmának köszönhetően regenerálja a légzőszervek nyálkahártyáit, így megkönnyíti a légzést, a meggylé az egyik legjobb ellenszere a meghűléses és vírusos légzőszervi betegségeknek, mivel a savanykás környezetben a vírusok képtelenek megélni, illetve szaporodni. Kalcium, kálium és magnézium tartalma együttes erővel hat a szívre: tisztítja a vért, erősíti a szívizmokat, elősegíti a szabályos szívverést és a normális vérnyomást. A meggy kedvelt zsírégető gyümölcs, a fogyókúra elkezdése előtt érdemes méregteleníteni, amire a meggy és a meggylé is alkalmas. A bennük található nagy mennyiségű B-vitaminnak és magas élelmirost-tartalmuknak köszönhetően serkentik az emésztést, fokozzák az anyagcserét és salaktalanító hatásúak. Magas káliumtartalmuk miatt pedig erős vízhajtó hatással bírnak, amely szintén hasznos a diétázás során.

 

Ne feledjük, azon kívül, hogy szuperegészségesek a gyümölcsök, nyáron a legfrissebb és a leginkább vitamindús zamatos szezonális gyümölcsöket fogyasszuk, hiszen az áru nem utazik több ezer kilométert távoli országokból, mire ideér.

 
diagnosztikaBetegségekvizsgálatkérés