Scanomed - Nukleráis medicina központok

A ScanoMed Kft. mindkét központjában a megfelelő óvintézkedések betartásával a PET-CT vizsgálatok továbbra is zavartalanul folynak.

A ScanoMed Kft. Debreceni Központjában ismét fogadjuk betegeinket általános izotóp és hibrid képalkotó vizsgálatokra.

Az ellátás biztonsága, és a járványveszély csökkentése érdekében szigorú vizsgálati protokollt, továbbá számos megelőző intézkedést vezettünk be pácienseink és dolgozóink egészségének védelmére:


  • Kérjük, az előjegyzett vizsgálati időpontokra ne korábban, hanem pontosan érkezzenek, és a vizsgálat után minél hamarabb hagyják el az egészségügyi intézményt.
  • Az inaktív várókban csak azok tartózkodhatnak, akiknek az időpontja 15-20 percen belüli, továbbá a betegszállítóval érkezők.
  • Kérjük, dolgozóink és a többi páciens megóvása érdekében kísérő nélkül érkezzen! A vizsgálatra érkező betegek – és csak azok – mellett, akik mozgásában, vagy egyéb okból indokoltan segítségre szorulnak, a vizsgálat időtartamára és a váróban tartózkodásra 1 fő kísérő lehet jelen. A további hozzátartozókat megkérjük, hogy a Klinikák területén kívül várakozzanak.
  • A betegvárókban biztosítjuk a várótermi zsúfoltság elkerülését, kérjük, a várakozás során a betegek minél távolabb próbáljanak egymástól elhelyezkedni.
  • A bejáratnál kézfertőtlenítőt helyeztünk el, amelynek használata – mindannyiunk érdekében – minden látogatónknak kötelező.
  • A maszk viselése kötelező a Klinika területén (és a vizsgálatok során is), így intézetünkben is.
  • A vizsgálat előtt testhőmérséklet-mérés történik, illetve tünetek alapján tájékozódunk potenciális fertőzöttségéről. Ha kollégánk fertőzésre gyanúsnak ítéli, a vizsgálat előtt koronavírus szűrővizsgálat eredményét kérheti Öntől.
  • Ha koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket (például láz, köhögés, légszomj stb.) tapasztalt magán vagy az Önnel egy háztartásban élő hozzátartozóján, illetve az elmúlt 14 napban külföldön járt vagy más okból felmerül a fertőzés gyanúja, kérjük, a lehető leghamarabb mondja le időpontfoglalását.
  • Az elkészült leletek személyes átvételi lehetősége, valamint a személyes vizsgálati időpontkérés továbbra is szünetel. A leleteket minden esetben postázzuk az Ön által megadott címre.


Az előjegyzett vizsgálatokon kívül kérjük a személyes megjelenés mellőzését! Intézetünkben telefon ügyelet működik, minden a vizsgálatokat érintő kérdéssel, orvosi konzultáció igényével keressék kollegáinkat. A telefonvonalak leterheltsége miatt, azonban kérjük, kérdéseiket lehetőleg az alábbi e-mailen fogalmazzák meg: info@scanomed.hu


Köszönjük megértését és együttműködését!

2020.05.07.

Legfontosabb vitaminok és ásványi anyagok az egészséges bőr érdekében

 

A bőrünk testünk legnagyobb szerve. Ahhoz, hogy feladatait megfelelően el tudja látni, támogatnunk és ápolnunk kell. A szép bőr szinte mindenki legfőbb vágyai között szerepel, de a legfontosabb és mindennek az alapja az egészség.

A napfényben szegény hosszú hónapokat, a természetes vitaminokban szűkölködő időszakot mindenki megérzi. Ha ehhez társul még a túlhajszolt, stresszes életforma, a mozgásszegény életmód, akkor a legárulkodóbb jelek a bőrünk állapotán látszanak meg leginkább.

Egészséges felnőtteknél változatos, vegyes táplálkozás esetén azonban ritkán fordulhat elő vitaminhiányos állapot. A bőr vitaminhiányához azonban vezethetnek bizonyos akut betegségek, például gyomor- és bélrendszeri problémák miatt kialakuló felszívódási zavarok, valamint az egészséges bélflóra tartós antibiotikum- vagy kemoterápiás kezelés miatt bekövetkező pusztulása. Leromlott állapotú betegek, idős emberek, alkoholisták, láncdohányosok, valamint az akár drasztikusan fogyókúrázók szervezetébe a szükséges vitamin nem jut el, ezeknél az eseteknél szintén észlelhetjük a vitaminhiányra jellemző tüneteket, mely lehet a száraz bőr vagy a viszketés. De például a C-vitamin hiány esetén a bőrön kisebb bevérzések jelenhetnek meg, B2-vitamin hiánya pedig szájszárazságot, repedezett arcbőrt is okozhat.

A továbbiakban bőrünk egészségének megőrzéséhez fontos vitaminokat, ásványi anyagokat és praktikákat gyűjtöttük össze.

 

Mik a legfontosabb vitaminok bőrünk számára?

  • D3-vitamin

A D-vitamint tartják sokan a 21. Század új csodavitaminjának, és hiányában valóban fáradékonyak leszünk, az immunrendszerünk könnyen sebezhetővé válik. A D-vitamin nagy része a bőrben, napfény hatására képződik. Szerepe, hogy gátolja a hámsejtek növekedését, befolyásolja differenciálódásukat. Ezt a hatását használják ki a pikkelysömör kezelésében is. Hiányában valóban gyengül immunrendszerünk, a csontozatunkba nem tud beépülni a kalcium, és ebből rengeteg probléma adódhat, a bőrünk pedig kifakul, hámlani kezd.

A D-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, mely epe sók segítségével oldódik ki az élelmiszerekből és fehérjére van szükség ahhoz, hogy eljusson a májba, mivel a vizes vérben nem lehet zsíranyagot szállítani. A májból a D-vitamin a vesébe jut, ahol feltöltődik és ezután már tökéletesen megfelelő lesz arra. hogy beépüljön a csontokba. Felszívódását az A-vitamin nagyban javítja, tehát érdemes együtt fogyasztani őket.

A természetes napfény mellett a legjobb D-vitamin forrás a lazac, angolna, hering, halmáj, máj, gomba, tej, tojás, étcsokoládé.

 

  • A-vitamin

Ez az összetevő csodálatos hatással van az arcbőrre. Kisimítja a ráncokat, serkenti a kollagéntermelést, javítja a bőrsejtek megújulását, minimalizálja a pórusokat, megelőzi a bőr kiszáradását és érdessé válását. Az A-vitamin legerősebb formája a retinol, amelyet a korrekciós bőrgyógyászati eljárásokban koncentrált formában is alkalmaznak. Védi a bőrt az UV-sugárzás következtében felszabadult szabad gyökökkel szemben, elősegíti a bőr barnulását, antioxidáns hatású, segít megelőzni a bőr öregedését és a ráncok kialakulását. Hiányában a bőr pikkelyesen hámlóvá válhat. Mivel zsírban oldódó vitamin, megfelelő felszívódásához legalább 5 g zsiradék bevitele szükséges.

A-vitaminban különösen gazdag a máj és egyéb belsőségek, a tojássárgája, a tengeri halak és a tejtermékek, répa, édesburgonya, sárgabarack, paprika, dinnye.

 

  • B-vitamin

A B-vitaminok is jelentős szerepet játszanak a bőr egészségének fenntartásában. B2-vitamint az ember bélflórája is termel, így hiányát jelző bőrtünet a száj szegleteinek berepedése, bőrkiütés, mely általában hosszan tartó, széles spektrumú antibiotikumos kezelést követően alakulhat ki. A B-vitaminok enyhíti a stressz negatív hatásait a bőrre, segít megelőzni a bőr hámlását, feszesít, támogatja a bőrbetegségek gyógyulását és enyhíti az irritációt. A B2-vitamin egyik legjobb forrásai a tej, tejtermékek. A B3-vitamin (niacin) hiánya bőrrendellenességek kialakulásához vezet. A niacin nagyobb mennyiségben megtalálható a húsfélékben, belsőségekben, barna kenyérben, burgonyában, tojásban. Bőrünk épségének megőrzéséhez a B5-vitamin (pantoténsav) megléte is nagyon fontos. Sok található belőle a húsokban, hüvelyesekben, zöldségekben, gyümölcsökben. Szintén nélkülözhetetlen a B6-vitamin, mely hiányában bőrgyulladás, a bőr berepedése tapasztalható. A B8-vitamin (biotin) hiányában felléphet hajhullás és kiterjedt bőrgyulladás. A B8-vitamin legjobb forrásai a tojássárgája, sovány húsok, tej, hüvelyesek, olajos magvak, nyers zöldségek és gyümölcsök.

 

  • C-vitamin

A C-vitamin elősegíti a kollagéntermelést, és nélkülözhetetlen az üde és egészséges arcbőrhöz. Hozzájárul a hajszálerek védelméhez, keringésserkentő hatásuknak köszönhetően üdévé varázsolják a bőrt. Csökkentik a pigmentfoltokat, illetve lassítják a melanin szintézisét. A C-vitamin igazi csodafegyver az öregedés ellen is, de elősegíti a kollagének termelését, és óv a szabadgyökök káros hatása ellen. A C-vitaminban gazdag zöldségfélék, a zöldleveles növények rendszeres fogyasztása elengedhetetlen az egészséges, szép bőr megőrzéséhez vagy épp a fáradt bőr regenerálásához. Különösen gazdagok antioxidánsokban a piros vagy élénk narancsszínű zöldségfélék, valamint gyümölcsök (többek között az áfonya, a málna, eper, szeder). Ezen kívül a legjobb C-vitamin források citrusfélék, a kivi, a pirospaprika, a fekete ribizli és a brokkoli.

  • E-vitamin

Az E-vitamin jelentős antioxidáns, védi a bőrt a szabad gyökökkel szemben, hidratál, nyugtat és segíti a sejtregenerációt. Az E-vitamin abban is segíti a bőrt, hogy ne veszítsen kollagén tartalmából, mindemellett véd a sejtkárosodástól. Hogy a bőrünk mindig bársonyos, ragyogó, tökéletesen hidratált legyen, az ajánlott ételek mellett, naponta ápoljuk bőrünket E-vitamint tartalmazó testápoló kozmetikumokkal. Sok található belőle a mandulában, olívaolajban, spenótban, paradicsomban, napraforgómagban, brokkoliban.

 

Melyek a fontos ásványi-anyagok, mikroelemek a bőr szempontjából?

Ásványi anyagok közül a magnéziumban, kalciumban, vasban, fluorban, kénben, cinkben, gazdag táplálkozás is nagyon fontos a bőr számára. A szervezetben jelenlévő cink szabályozza többek között a faggyútermelést, tehát a zsírosodásra, tág pórusokra, mitesszerek megjelenésére hajlamos bőrtípusok esetén kulcsfontosságú a megfelelő cinkpótlás. Cinket tartalmaznak pl. a zöldleveles növények, a búzacsíra vagy a máj. A bőrünk színét meghatározó melanin (festékanyag) előállításához a réz, cink, vas mellett kobalt, nikkel és aminosavak (tirozin) szükségesek. A köröm és haj megváltozása azonban utalhat a szelén hiányára is.

 

A rostok fogyasztása is kiemelten fontos

A fent említettek mellett a rostok bevitelére is oda kell figyelni. Ezek nem csupán az emésztőrendszer, de az egész szervezet működésében, a méregtelenítés felgyorsításában is kulcsszerepet játszanak. A teljes őrlésű lisztből készült kenyérfélék, péksütemények hozzásegítenek a bőr egészségének visszanyeréséhez. Magvak és rostdús gabonapelyhek rendszeres fogyasztása kifejezetten ajánlott az egészséges bőr érdekében.

 

Mit tegyünk még a bőrünk egészségéért?

  • Igyunk sok folyadékot!

Napi 2-4 liter folyadék, amiből legalább 1,5 l tiszta víz vagy ásványvíz rendszeres fogyasztása, önmagában is csodákra képes. A víz megfelelően hidratálja a szervezetünket, tisztít, méregtelenít, serkenti az emésztést. Ha pedig minél gyorsabban megszabadulunk a méreganyagoktól, a bőrünk sokkal jobban fest majd.

 

  • Kerüljük a cukros, zsíros élelmiszereket!

Az erősen cukrozott vagy magas zsírtartalmú italok fogyasztását mindenkinek tanácsos kerülni. A cukrokban gazdag szénsavas üdítőitalok, a tejszínnel dúsított italok fogyasztását is érdemes mérsékelni. A víz mellett a növényi rostokban gazdag, frissen préselt gyümölcs- vagy zöldséglevek, turmixok, smoothiek vagy tisztító teák viszont nagyon jól méregtelenítenek!

Életmód- és szemléletváltással sokat tehetünk nem csak a bőrünk szépségéért, de egészségünkért és jó közérzetünkért is. Tartsuk be ezt a néhány fontos szabályt!

 
diagnosztikaBetegségekvizsgálatkérés