Scanomed - Nukleráis medicina központok

A dobozos üdítők veszélyei az egészségünkre nézve

 

A cukros üdítőktől már a gyerekkor óta óva intenek mindenkit. Az egyik legtöbbet hangoztatott érv ellenük, hogy egyrészt jelentősen ronthatják a fogazat állapotát, másrészt elhízáshoz vezethetnek. Ez természetesen igaz, azonban nagyon lényeges, hogy milyen gyakran és mekkora mennyiségben fogyasztjuk ezeket az italokat, és hogy megfelelően tiszta dobozból fogyasztjuk-e az üdítőnket.

Számos kutatás részletezi a cukros üdítők negatív hatásait.

  • WHO kutatása

A WHO rákkutató intézete 16 éven keresztül követett figyelemmel 450 ezer alanyt, aki rendszeresen fogyasztott valamilyen cukros üdítőitalt. Az eredmények alapján azok, akik napi 2 pohárnál több üdítőitalt ittak, 17 százalékkal nagyobb eséllyel haltak korai halált, mint mértéktartóbb társaik. A kutatás azt is igazolta, hogy az efféle üdítőitalok rendszeres fogyasztása a Parkinson-kór esélyét is jelentősen növelheti, és növeli az Alzheimer-kór vagy különböző daganatos megbetegedések kockázatát.

  • Dr. Walter Willet tanulmánya

A Harvard egyetem professzor kutatásai szerint egy átlagos, 0.33 l – es dobozos üdítőben mintegy 10 teáskanálnyi cukor található. A szervezet folyamatos kitétele nagy mennyiségű glükóznak és magas vércukorszintnek nagy inzulin szekréciót eredményez. Ez pedig hosszú távon cukorbetegséghez és szívproblémákhoz vezet.

  • Dr. Mathilde Touvier eredményei

A francia egészségügyi kutatóközpont egyik munkatársa, dr. Mathilde Touvier szerint a világ legnagyobb egészségügyi szervezeteinek együttesen kell fellépniük a cukros és édesített üdítők fogyasztásának mérséklődése érdekében. Francia kutatók korábban összefüggést mutattak ki a cukros üdítők és gyümölcslevek fogyasztása, valamint a rákos megbetegedések kialakulása között.

  • A párizsi Sorbonne Egyetem kutatása

A British Medical Journal friss számában megjelent tanulmány készítői, akik a párizsi Sorbonne Egyetem kutatói, több mint 100 ezer embert követtek nyomon öt éven át.

Azt tekintették cukros üdítőitalnak, aminek több mint 5 százaléka cukor volt. Az eredmények azt mutatták, hogy naponta 100 milliliter cukrozott ital 18 százalékkal emeli a rák kockázatát. Lehetséges azonban, hogy ez csak annak köszönhető, hogy a cukros italokat fogyasztóknak más egészségtelen szokásaik is vannak, például a nagyobb só- és kalóriabevitelük, mely szintén fokozza a rák veszélyét. Így nem jelenthető ki a cukros italok egyértelmű felelőssége a betegség kialakulásában.

A felsorolt betegségek mellett azonban más szempontból is veszélyt jelenthetnek a dobozos üdítők, és erre a tényezőre csak nagyon kevesen gondolnak. Elterjedt szokás közvetlenül az alumínium dobozból meginni az üdítőt és csak az óvatosabbak törlik le a tetejét fogyasztás előtt.

Ezzel kapcsolatban azonban érdemes végiggondolni az alábbit. A dobozok a gyárból zsugorfóliázva kerülnek ki. Ott akár több napig is állnak, így megvan az esélye, hogy por és egyéb szennyeződés kerül rájuk. Az egészségügyi problémák elkerülése érdekében fontos odafigyelni néhány dologra.

Ne feledkezzünk meg az alábbiakról a dobozos üdítők fogyasztása előtt:

  • Tisztítsuk meg alaposan a doboz tetejét
  • Ha van nálunk kéztörlő kendő, töröljük át azzal is
  • Csak olyan dobozt vegyünk meg, ami teljesen ép, nem rozsdás vagy horpadt. Ha a doboz sérült, horpadt, fennáll annak a veszélye, hogy a belső felülete is megsérült és belülről rozsdásodni kezdett. A keletkezett rozsda pedig az italba is bekerülhet.

Nagyon valószínű tehát, hogy azok, akik a cukros üdítőitalokat választják az egészségesebb folyadékok helyett, számos betegség kialakulásának kockázatát növelik. Ha meglehetősen sok cukros, dobozos üdítőt fogyasztunk, érdemes átgondolni, mit mondanak a kutatások, és váltsunk át a sima vízre. Ez ugyanis az egyetlen folyadék, amelyről a kutatások egybehangzóan állítják: egyik szervünkre sem ártalmas. Ráadásul ez esetben a dobozokon meglapuló kórokozóktól, káros vegyi anyagoktól sem kell tartanunk.

 
diagnosztikaBetegségekvizsgálatkérés